Kérem adja meg oktatási azonosítóját vagy a választott jeligét!
37. alkalommal rendeztük meg a Gépész Napok rendezvénysorozatot iskolánkban. A több napon át tartó programsorozaton mindenki megtalálta a számára érdekes és izgalmas eseményt. Az osztályok közötti foci több napon keresztül tartotta izgalomban a sportért rajongó diákokat és oktatókat egyaránt.
A pályaorientációs nap keretein belül öregdiákokat láttunk vendégül, akik előadásaik során elmesélték régi, az iskolához kötődő emlékeiket, beszámoltak szakmai sikereikről és arról is, hogy mit köszönhetnek iskolájuknak. Köszönjük Csenki András, Csenki Tamás, Csík Benjamin, Figura Árpád, Győri Ákos, Kovács Bálint, Kovács Máté, Kovács Richárd, Lugosi Ernő, Mucsi Mihály, Ormándi Norbert, Rábai Adrián és Tóth István öregdiákunknak, hogy megtiszteltek bennünket, továbbá köszönjük a GVH és az FGSZ Zrt. közreműködését is.
A Gépész Napok rendezvénysorozat fénypontja a főzés, amikor is minden osztály magának készíti el az ebédet. Az ételek között találkozhattunk paprikáskrumplival, birkapörkölttel, töltöttkáposztával, hortobágyi húsospalacsintával, gyros tállal és számos egyéb ételkülönlegességgel. A zsűri kimondottan finom ételeket kóstolhatott meg.
Új kezdeményezésként kerestük a PG legerősebb diákját iskolánk kültéri kondiparkjában. A Süveges Autósiskolának köszönhetően ismét kiderült, hogy melyik osztály tudja a leggyorsabban elhúzni a buszt, és a képzőművészeti és LEGO-makett kiállításon is számos különleges alkotást csodálhattunk meg.
A PG-ben kitüntetett figyelmet kapnak a lányok, így számukra is szerveztünk programot, amelyen bőrdiagnosztikán és hajfonáson vehettek részt.
A nap programjai sorában megtaláltuk a fejtőernyőt, a helyes légzés bemutatását, a sakk bajnokságot, az íjászversenyt, a motorok szépségversenyét.
Köszönjük mindenki segítségét, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez! Jó volt ismét átélni és érezni a PG közösségének összetartó erejét!
Mint arról már korábban hírt adtunk, szerdán kezdődött el a EuroSkills Nemzeti Válogatóverseny kétnapos döntője a Hungexpon, melynek informatikai rendszerüzemeltető kategóriájának döntőjébe került hat versenyző között ott volt Simon Tamás 2/14.I osztályos diákunk is.
Örömmel és nagy büszkeséggel fogadtuk a hírt, hogy Tamás megnyerte a háromfordulós versenyt, így informatikai rendszerüzemeltető kategóriában ő fogja képviselni hazánkat Dániában az EuroSkills 2025 versenyen.
Szeretettel gratulálunk Tamásnak ehhez az ismét kiváló eredményhez! Büszkék vagyunk rád!
Köszönjük Szijártó Sándor tanár úrnak, hogy segítette Tamás felkészülését!
A Szakmasztár Fesztivál keretein belül hirdették ki ma az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) eredményeit.
Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus szakmában Simon Tamás 2/14.I osztályos tanulónk 1. helyezést ért el!
Tamás ezzel az eredménnyel megkoronázta a PG-ben töltött éveit! Végtelenül büszkék vagyunk arra, hogy egy szerény, tehetséges és rendkívül szorgalmas diáknak segíthettünk elérni ezt a fantasztikus eredményt!
Szeretettel gratulálunk Tamás, nagyon büszkék vagyunk rád, és köszönjük, hogy tovább öregbítetted iskolánk jóhírét!
Természetesen köszönjük Szijártó Sándor tanár úr lelkiismeretes felkészítő munkáját és neki is nagy szeretettel gratulálunk!
2024. április 19-én a Neumann János Egyetem GAMF karán rendezték meg a Bács-Kiskun vármegyei Szakács Jenő fizikaverseny eredményhirdetését, ahol Varga Bence 11.A osztályos tanulónk első helyezést ért el.
Bence felkészülését Szijártó Sándor tanár úr segítette.
Szívből gratulálunk mindkettőjüknek!
MOZAIK Országos Tanulmányi Verseny eredményhirdetését és díjátadó ünnepségét a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában, ahol Bence Varga 11.A osztályos tanulónk a fizika (9-12. évfolyam) kategóriában első helyezést ért el.
Bence felkészülését Szijártó Sándor tanár úr segítette.
Szívből gratulálunk mindkettőjüknek!